Jackob és Renessme <33
Jack bevésődése
"...A gyilkos rám szegezte tekintetét Rosalie válla fölött. Pillantása összeszedettebb volt, mint ahogy egy újszülöttnek néznie kellene. Meleg, barna, tejcsokoládé színű szempár, pontosan olyan, amilyen Belláé volt. Hirtelen abbamaradt a remegésem. Elöntött a hőség, erősebben, mint addig, de ez újfajta melegség volt. Nem perzselő. Izzó. Minden összeomlott bennem, a félig vámpír, félig ember baba aprócska porcelánarcát nézve. Mintha az összes kötelet, ami az életemhez kötött, hirtelen mozdulattal elvágták volna, mint egy csokor lufi madzagjait. Minden, ami azzá tett, aki voltam - szerelmem az emeleten lévő halott lány iránt, szeretetem apám iránt, hűségem új falkámhoz, szeretetem fivéreim, és gyűlöletem az ellenségeim iránt, az otthonom, a nevem, önmagam -, abban a másodperceben mind elszakadt tőlem - nyissz, nyissz, nyissz -, és elszállt. Én nem szálltam el. Egy új kötél ott tartott. Nem is egy, hanem egymillió. Nem is kötelek, hanem acélkábelek. Egymillió acélkábel kötött egyetlen dologhoz, az univerzum kellős közepéhez. Most már láttam, ahogy a világmindenség e körül a pont körül forog. Azelőtt sosem láttam az univerzum szimmetriáját, ami most nyilvánvalóvá vált. Már nem a gravitáció kötött ahhoz a helyhez, ahol álltam. A szőke vámpír karjaiban lévő kislány tartott ott. Renesmee. Odafentről új hang hallatszott. Az egyetlen hang, ami képes volt megérinteni ebben a végtelen pillanatban.Viharos dübörgés, vad dobolás... Egy átváltozóban lévő szív hangja..."
Renesmee <3